3. hely - Austrian Grand Prix2017.07.09. 19:14, Cee
Daniel Ricciardo az Osztrák Nagydíjon a 3. helyen ért célba. A 71 körös versenyen már a rajtnál megszerezte a 3. helyet Kimi Räikkonnentől, és csupán a verseny végén kellett izgulnunk, amikor Lewis Hamilton már nagyon közel volt kedvencünkhöz, és előzéssel próbálkozott. Daniel azonban nagyszerűen védekezve megőrizte 3. helyét és így sorozatban ötödik alkalommal állhatott fel a dobogóra.
„Szórakoztató verseny volt! Jó volt a rajt, a végén pedig keményen kellett védekeznek Lewisszal szemben. Nagyon szoros volt, de tartani tudtam a fékpontokat és visszaverhettem a támadásait. Hihetetlen, hogy zsinórban ötször állhattam dobogóra, de igazán különleges, hogy itt Ausztriában is sikerült. Tavaly Maxnak (Verstappen) jutott a hazai dobogó, most pedig én lehettem itt. Jó, hogy láthatom a sok Red Bull-szurkolót a pályán! Az utolsó előtti kör volt a legkeményebb, mert Lewis a DRS-t is használhatta, és jobban jött ki az első kanyarból, mint én. Szoros volt, de örülök, hogy sikerült megtartani. Tisztán versenyeztünk, szerintem szép futam volt!” x
A csapat vezetője, Christian Horner a verseny végén nyilatkozatában kijelentette, hogy a következő idényben is számítanak mindkét versenyzőjükre, annyira elégedettek velük, így Daniel nagy valószínűséggel 2018-ban is a Red Bull versenyzője lesz.
A futamon nagy port kavart Valteri Bottas rajtja, amit több versenytársa is úgy látott, hogy a finn versenyző kiugrott a rajtnál. A mérések szerint azonban még a szabályos időn belül volt a reakcióideje. Daniel is megszólalt az ügyben:
„A mérések szerint jó volt, és ez a lényeg, de tegyük hozzá, tovább volt piros a lámpa, mint szokott – mondta az ausztrál. – Mindig van egy kis idő, amíg pirosak a lámpák, várunk, várunk, és egyszer csak indulunk, talán Valtteri kockáztatott, és mázlija volt. Egyszer a Formula–3-ban én is megpróbáltam, ugyanígy szerencsém volt, de ez nem normális reakció – mondta Ricciardo. – Valtteri nem a lámpákra reagált, elindult, és szerencséje volt.”
Pos. |
Driver |
Team |
Time |
|
1. |
V. Bottas |
Mercedes |
1:21:48.527 |
|
2. |
S. Vettel |
Ferrari |
+0.658 |
|
3. |
D. Ricciardo |
Red Bull |
+6.012 |
+5.354 |
4. |
L. Hamilton |
Mercedes |
+7.430 |
+1.418 |
5. |
K. Raikkonen |
Ferrari |
+20.370 |
+12.940 |
|